2008. 08. 31.

Esküvő II.

Egy csodálatos napon vagyunk túl. Teljes szívemből mondom, hogy egy nagyon jól sikerült lagzi kerekedett, olyan igazi hét országra szóló, de ezt nem csak én állítom, aki a szervezéssel volt legfőképpen elfoglalva, hanem az összes,  hajnali 1/2 3-kor távozó vendég is.
Részletes beszámolót nem írok, mert annyi apró momentum van, amit szívesen leírnék, hogy nem lenne elég a tárhely :), nem is beszélve azokról a pillanatokról, amiknél nem voltam ott, és nem szeretném ha bárki megsértődne, hogy kimaradt.
Szeretnénk megköszönni, a párommal együtt, minden kedves rokonunknak, barátnak, kollégának a részvételt, akik nélkül nem jött volna létre ez a csoda.
KÖSZÖNJÜK!
És most néhány fotó.

A koszorúslányokkal, a picike az unokám.

Az ifjú pár

A menyem és a fiaim.

Kismenyem és a fivére.

2008. 08. 30.

Esküvő



Az ifjú Pár! Timi és András.
Ma van a NAGY NAP! Már nagyon készülünk, idegesség a tetőfokán. Részletes beszámoló, ha már kipihentem magam!

2008. 08. 18.

"Angyalka" avagy a csodamasina

Mint már az előző bejegyzésemből is kiderült, tulajdonosa lettem egy új varrógépnek. A lavinát az Index fórumán indította el, azt hiszem Annamari (neki is köszönet jár), aki a karcagi táborban vásárolta az első példányát, akciósan, a lidibe. Akkor az ottani lányok megcsodálhatták, és egyben ihletet is kaphattak további gépek vásárlására, hiszen az ára, egy hasonló tudású, "márkásabb" gép töredékébe került. Haza jöttek a Karcagolók és mégnagyobb lavinát indítottak el, hiszen egyre-másra jöttek a bejegyzések az újabb tulajdonlásokról, és lassan a tapasztalatokról is. Korábban én a drágább "nagytestvérre" ácsingóztam, de az jelenleg nem, volt számomra megfizethető. Így most, hogy eljött egy kedvezőbb lehetőség, éjjeleket agyaltam azon, hogy, hogy tudnám a családi keretből kipréselni, most, amikor egy nagy esemény igen megterheli a kasszát. Közben, míg tanakodtam, lassan lejárt az akció, jöttek a hírek hol nincsennek már gépek, és nekem még mindig nem volt megoldásom, egyre jobban kerülgetett a frász, hogy lemaradok. Majdnem így is lett, de egy véletlen (vagy talán nem is az) olyan bevételhez juttatott, ami lendületett adott a vásárláshoz. Igen án, de közben már mindenhol elfogytak a gépek, és csak nagyon nagy távolságra lévő helyeken volt fellelhető. Ekkor jött kedves foltozós barátnémtól a lehetőség, hogy segít, amit nem győzök neki meghálálni, de nem kellett igénybe vennem, mert szintén az a véletlen elém sodorta az egy szem kallódó gépet, abba a boltba, ahol a rendszeres vásárlásinkat szoktuk intézni.


Tulajdonos lettem!! Azóta egyre másra csak azon jár az eszem, mikor tudok kis időt szakítani, hogy leülhessek a gépem mellé, és varrjak. Az első és jelenleg legfontosabb feladat volt, a gyűrűpárna elkészítése, kész van. Most már a többi feladatokat vettem számba, a majdnem kész táska befejezése, egy lidis szatyor új ruhája, epres szatyor, farmer táska, ami csak úgy röpke pillanataimba felmerült, mint megvarrandó dolgok, aztán jöhet a többi, csak a suli mellett nem tudom mennyi időm lesz :(. Lehet, hogy már nekem nem is kellene annyit aludnom :) ?

2008. 08. 16.

Jöhet a nagy nap!



Elkészültem a gyermekeim gyűrűpárnájával! :)
Még nem írtam a legújabb csatádtagunkról ANGYALKÁRÓL, aki egy Veritas típusú csoda varrógép. Sikerült a lehetetlen, ami abban rejlett, hogy az árusító üzlet,amit anyósom csak lidinek hív, ügyfélszolgálata szerint már sehol sincs varrógép egy példánya, a rendszeres hétvégi vásárlásunk alkalmával kezembe akadt :). Természetesen nem hagyhattam magára, annál is inkább, hogy minden követ megmozgattam előtte, hogy nekem is legyen egy ilyen (itt köszönném meg fórumos barátnéim sagítségét, no meg a férjemét kinek közreműködésével nem sikerült volna). Most az új szerzeményemmel már szinte "gyerekjáték volt a párna befejezése, no meg egy kis kézi hímzés hozzátételével.

2008. 08. 15.

Készülök a nagy napra!

Muszáj vagyok megmutatni, mert annyi bíztatást kaptam, az augusztus 30-ra készülő gyűrűpárnát, amit a fiamék esküvőjére készítek. A technikám még hagy maga után kivetni valót, de majd egyre jobb lesz bízom benne. A csatolt fotón a gyöngyök még csak oda vannak rakva, a hímzések is hiányoznak, a hétvégén szeretném befejezni, szorít az idő. :)


2008. 08. 03.

Kreativ blogger

Utól ért engem is a díj amire nem is számítottam,nem vagyok annyira termékeny bloggoló, sem foltvarró. Köszönöm a díjjat Laurendillának, ő tisztelt meg vele. Igyekezni fogok minnél inkább kreativ lenni, hogy rászolgáljak erre a dijra. Köszönöm szépen!

A szabályok a következők...

1. Kiteszem a logót a blogomra.
2. Kiírom annak a személynek a nevét és blogját, akitől kaptam.
3. Jelölök 5 blogot.
4. Jelölök 5 blogolót, linkelem.
5. Üzenetet hagyok a jelöléseikről a blogjukban.

Az én választottaim a következők:

36Évi  http://foltoskodas.blogspot.com/ - akitől annyi segítséget kaptam,
Cicvarek http://cicvarek007.blogspot.com/ - már akkor olvastam a honlapját,amikor még nem is ismertükegymást,
Elizanikó http://elizaniko.blogspot.com/ - aki a táskák virtuóza,
Márta néni http://martaneni.blogspot.com/ - a selyem bűvésze,
Violini http://www.zelnice.blogspot.com/ - a művészember, minden tekintetben,

elnézést kérek, ha olyanokat jelöltem, akiknek van már, legfeljebb, megalakítjuk a csillagos díjakat, mint a szállodák minősítésénél.

Díjkiosztó

Úgy látszik máris esik :D igazán nem gondoltam volna, hogy máris dijazott leszek és ezt nagyon köszönöm Ezkrisztinek, mert tőle kaptam ezt az igen megtisztelő dijat. Igyekezni fogok minnél inkább kreativ lenni, maradni, hogy rászolgáljak erre a dijra. Köszönöm szépen!

A szabályok a következők...

1. Kiteszem a logót a blogomra.
2. Kiírom annak a személynek a nevét és blogját, akitől kaptam.
3. Jelölök 5 blogot.
4. Jelölök 5 blogolót, linkelem.
5. Üzenetet hagyok a jelöléseikről a blogjukban.

Az én választottaim a következők: