Juhizsom elhozta a találkozóra egyik készülő táskáját, amit Cicvarek oldalán, a "40 perces táska" tutoriál segítségével ti is megvarrhattok. Én nagyon vizuális vagyok, ezért a készülő táskán alaposan megnézhettem, mit hogy kell, kaptam hozzá alapos magyarázatot is. Mikor haza értem, egyből papírra vetettem a szerzett tapasztalatokat, majd kiszabtam két táskára való anyagot. Persze nem is én volnék, ha kicsit nem módosítok, azaz nehezítek rajta, mert a két oldalát ugyan annak a mintának két változatából készítettem el.
Így lett a "Black and White " változat, amikkel úgy gondoltam meglepem a menyeimet, feltéve ha tetszik majd nekik! Gondolkozom még egy kis díszítésen, de a jövendő gazdáiktól kikérem a véleményt hozzá.
az első |
itt, már ketten |
5 megjegyzés:
Hát, azt szólom Macám, hogy ez most nagyon gáz... ;-)
De, tényleg.
Tudniillik hazafele a kocsiban elárultam a Nórának, hogy karácsonyra meg szeretném lepni őt egy fekete-fehér változattal (mivel neki kedvence a fekete szín) úgyhogy most lelőttél egy jó kis poént...
Ráadásul az IKEÁ-ban az anyagokat hozzá már meg is vettem vagy 2 hete.
Szóval sokba fog Neked még ez kerülni, hogy nyilvánossá tetted azt, amire magam is készültem.
Mondjuk lerendezheted némi sütivel alkalmasint ;-)
Amúgy igaz a mondás, hogy "nincs új a nap alatt" - csak azt hisszük, hogy van.
Pusszantalak :-)
Az meg miért baj, hogy a gondolatunk is egyforma,lelekitársak vagyunk, ez tagadhatatlan?
Arról meg nem is tudhattam, hogy te is hasonlót akarsz varrni!
Benne vagyok, írtam a másik hozzászólásomban, egy sütizős, kávézós traccspartiba!
Tudod, hogy valójában nem baj, csak miért ne játsszam meg magam kicsit :-) :-)
Azért mégiscsak nonszensz :-), hogy ötévenként egyszer varrsz ;-) és akkor azt, amit megálmodtam :-) :-)
Illetve nem teljesen ugyanaz, mivel az "enyim" mégis más, mert az egyik anyag mintás, a másik sima fekete.
Süti, kávé, hümmm :-) :-)
Juhizs! a tied naná hogy más, hiszen a Macáé "macás" a tied megy tiszta "juhizsos" oszt készpassz!!
Mivel én még nem varrtam meg ezt a táskát, lehet, hogy hülyeséget kérdezek -de most nincs időm elmélyülni benne- tehát: hosszában van elvágva az anyag vagy széltében...noeztjólmegmondtam?!...tehát 2 db 0,20*1,80-as darabból, vagy 2 db 0,40*0,90-esből van?
lehet kérni(vagy ez nem kívánságműsor?! :P) hogy alkalmasint a sütizésből engem se haggyatok ki??
Körmikém!
Én is úgy gondolom, hogy két egyforma, még azonos készítő esetén sincs! Nálam, is becsúszott egykis hibácska szabás közben, így az egyik táskám 5 cm-el keskenyebb lett.
Az alap kiinduló méret 50*180 cm. Ha keresztben , azaz a két fülrész szeretnéd különböző színből, akkor 2 db 50*90 cm anyagot kell összevarrni az 50-s oldaluknál fogva, hogy kijöjjön a kiinduló méret, ha az oldalait szeretnéd két színből, akkor 2 db 25*180 cm jó, és a 180-as oldalakat kell először összevarrni. Remélem érthető voltam! :))
A sütizésből, ha létre jön, nem fogunk kihagyni :))
Megjegyzés küldése