2009.12.31.

BÚÉK!!!


KÍVÁNOK MINDEN BLOGLÁTOGATÓMNAK NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET!
MACA-EDIT

2009.12.30.

KARÁCSONY, 5 éves lett az unokám! SOK BOLDOGSÁGOT REGINA!!!

5 évvel ezelőtt megkésett karácsonyi ajándékként kaptuk őt, akkor és azóta is számomra a karácsony helyett a kisunokám születése lett a legszebb dolog a világon. Persze szeretem a karácsonyt is, de sajnos az elanyagiasodás miatt sokat vesztett a meghittségéből, pedig a szeretetnek kellene lennie a fő hangsúlynak ezen az ünnepen, hogy együtt legyünk a szeretteinkel.
Karácsonykor mi is együtt voltunk a gyerekeinkel, mint a korábbi években mindig, az idén Andris fiunk és Timi menyünk otthonában jött össze a család. Nagyon finom vacsorával láttak vendégül bennünket. Jó hangulatban telt az este, játékkal, nevetéssel.
 
  Vacsora és játék után kisunokámékhoz mentünk át, hogy megnézzük megérkezett-e oda is a Jézuska. Nem tévesztette el a címet és a sok ajándékot ott is letette a szép karácsonyfa alá.
 

 

Tegnap 5 éves lett az unokám, ebből az alkalomból nagy gyerekbulit kapott ajándékba, persze mellette még sok kedves ajándékot is, a rokonoktól, barátoktól.

Készülődés a bulira "egy manöken fotó" Mamának!
 
Barátokkal és ovistársakkal a bulin.
 
Vége felé, már nagyon elfáradtam!!


2009.12.20.

Hohohóóóóó!

Tegnap este ugyan nagyon fáradt voltam, de nem tudtam a gyerekeknek ellenállni, hogy lemenjek velük kicsit a hóesést és az ő viháncolásukat élvezni, no meg kellett valaki aki fotózik is.
Az eredmény ez lett!
Vidámság!!

 "Angyalka"
 
 Farkasordító hideg, de bírjuk!
 

2009.12.16.

Mit tegyek, ha egy nap csak 24 órából áll!!!

Mint a dátumból is látszik, igen régen játam erre, aminek elsődleges oka, hogy több vizsgám is volt az utóbbi időben, mellette még magántanárhoz is járok, így a "szórakozásra" fordított időm szinte egyenlő a nullával.

Nagyon hiányoznak a foltoscsoportom tagjaival való találkozások, már az is nagy sokk volt, hogy a KÁVÉ-ra sem tudtam elmenni, de sajna az évbúcsúztató utolsó foglalkozásra sem :)


KEDVES CSOPORTTÁRSAIM! Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket kívánjak, és remélem az Új évben több időt tudok majd veletek tölteni. És köszönöm a tőletek kapott sok segítséget is, hogy egyengettétek egy lelkes kezdő bukdácsoló lépteit!

Hiányoztok blogolós és fórumozós barátnéim,  sokatokkal személyesen, vagy "csak" virtuálisan ismerjük egymást ugyan, de mindig nagy szeretettel gondolok rátok!



   Kívánok Mindenkinek Szeretteljes, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt!!
 

2009.11.15.

Végre!!


Végre sikerült eljutnom egy olyan eseményre is, ahol a régi és új ismerősökkel találkozhattam! A suliból kicsit ellógva múlt vasárnap, meglátogattam a 20 éves Magyar Foltvarró Céh kiállítását. Nagy várakozással néztem elébe, mert az iskolám miatt mostanság lemaradok sok, a foltosok által rendezett eseményről, még a saját csoportom által szervezett közösvarrásról is. :( azért lélekben és az általam javasolt varrnivaló képében velük voltam.
Szóval a kiállításról, belépéskor kedves csoporttársaimmal találkoztam, Körmivel (aki amúgy Éva) és Edittel, a regisztrációnál, és számomra nagyon kedves, és egyben a legrégebbi foltozós barátnőmmel Gabiczával, neki köszönhetem, hogy bekerültem a foltos társadalomba.
Felszerelkezve érkeztem, nem felejtettem otthon a fényképező masinámat, még szerencse, mert annyi gyönyörűség volt, hogy csak kapkodhattam a fejemet.
A büfénél szerencsémre, még sikerült további ismerősöket találnom az Indexes  lányok közül, Juhizs, Magnezs, Btrudy, Elizanikó, Pjulcsi, később még Editsokadik-al is összefutottam. Örülök, hogy végre találkozhattam veletek! Beszélgettünk és örümködtünk kicsit, aztán kézbe vettem a gépemet, és csak fotóztam-fotóztam, annyira elvarázsolt a sok szépség. Kékfestő csodák, színes mesés képek, valamint az orosz vendégek munkái nagyon tetszettek, főleg egy fantasztikus szökőkutas kép, ami, mint egy festmény olyan aprólékosan volt megvarrva.
 
Kicsit vásároltam is, kézzel festett kerámia gyűszűt, és egy mini varrógépet fából. Az anyagoknak most sikerült ellen állnom, de valahogy úgy éreztem, hogy az árusok, most mintha kevesebben lettek volna, gondolom a válság itt is jelentkezett :(
Sertepertélés közben a Meseboltnak köszönhetően megismerhettem Joselint, (lehet nem így írják bocsi)  ő tartott egy kis közös varrást, és egyengette tanácsaival és kedvességével a varrók kis csapatát , filcből bögre melegentartó hóember készült.
 
Ez volt az egyik mintadarab!
Tőlem szokatlan módon, majd nem teljesen készre varrtam a hóembert, majd lefotózom és mutatom. Örülök, hogy megismerhettem ezt a kedves amerikai/magyar hölgyet, és remélem nem utoljára találkoztunk. Ja, el ne felejtsem megemlíteni a hírtelen röktönzött kiállítását, amin az általa készített Tildas babáiban is gyönyörködhettem :)
 
Végeredményben kb. 3 órát tudtam ott tölteni, és csak felső latívuszokban tudok beszélni a kiállított darabokról, és a szervezők munkájáról!
Nagyon hosszú időre, feltöltekeztem élményekkel.

2009.10.17.

Előkerültem

Már nagyon régen nem írtam,, de az életembe olyan dolgok történtek, ami "kissé" hátrább szorította a blogolást. Megkezdődött a fősuli, ami sok plussz feladattal látott el, persze szoros a határidők is társultak hozzá.

Közben volt egy ablakcsere projektünk is, ennek rém történetét itt most nem írom le, legyen elég annyi, hogy úgy néz kis,  hamarosan pereskedni kényszerülünk. :(

Azért volt jó is, névnapomra, gyönyörű virágokat kaptam a családomtól. 

Unokázhattam is kicsit :)

2009.09.17.

Rövid haj :(


Elkezdődött a dolgos iskolai félév, úgy, mint az unokámnak az óvoda. Rajtam bizony semmi változás nem látható, nem úgy, Regikémen. A szép hosszú haja kicsit megrövidült, a papa nagy bánatára persze, de egyből megvígasztalta a papáját, hogy "ne búsúlj, neked adom ha kéred" felkiáltással.

Most ilyen nagylányos lett a mi kis babánk!