2009. 04. 03.

Boldogság


Ma szinte egymás után értek a kellemes dolgok.
-Az első, munkába menet ért, ahogy mentünk fokozatosan lett a város napfényes, az út mentén végig csodálatos virágba borult aranyeső bokrokat láttam, ez bizony tavasz.

-Másodikként elmentem abba a méteráru boltba, ahova egy szép összegű vásárlási utalványt kaptam a csoportomtól, persze nem tudtam ellenállni és bizony túlléptem a keretet.

És most következnek a nap fény pontjai:
-Harmadik öröm forrásom kedves csoport társamtól Bruercsitől jött egy csodaszép redwork formájában, amit a minap meg is csodáltam a blogjában Erika nagyon jól esett, még egyszer köszönöm szépen :)

-A nap koronájaként negyedik meglepetés este a blogok olvasásakor ért, másik kedves csoport társam Körmi felajánlotta, a Veritasomra, a megszaporodott varrógép takaróját. Évi nagyon meghatott, hogy emlékeztél a beszélgetésünkre, arra, amikor elpanaszoltam, bizony az én csomagolásomból kimaradt (vagy ki tudja), neked is nagyon köszönöm. :)

Most, annyi öröm ért, hogy elraktározom az élményt azokra a napokra, amikor szürke és negatív élmények halmaza zúdul rám, milyen jó lesz akkor visszaemlékezni

4 megjegyzés:

bruercsi írta...

Nagyon szívesen és nagy szeretettel adtam Neked!!! :)

Silerika írta...

Bizony be kell osztani ezt a sok jót :))Örülök, hogy volt egy csodaszép napod!!

Juhizs írta...

Igen, elraktározni és "előhívni", mikor nagy-nagy szükség lesz rá.

maca írta...

Manapság nagy kincs az ilyen, szívesen tenném bevőttes übegbe, és tartósítanám, hogy minél többen kaphassanak belőle.