2008. 06. 29.

VAKÁCIÓ-NYÁR

Befejeződött a vizsgákkal teli időszak. Sikeresen túl vagyok rajta, de sajna még a szellemi frissességemet nem nyertem vissza teljesen. A hétvége, a vizsgák miatt elhanyagolt feladatok pótlásával, és a kupi megszüntetésével telt. A felgyülemlett papír halom csökkentése igen nagy feladatot adott, mert nem is gondoltam, hogy ilyen nehéz megválni, azoktól a munkáktól, amik nehéz verejtékes munkával születtek meg. Azért a végére sikerült optimális eltárolható méretűre zsugorítani a kupacot, és egész szoba kinézetűre varázsolni a tanulószobámat, ami egyben az uncsim hálószobája is, amikor ott van.
Most elkezdődik az aktív pihenés, hiszen augusztus 30-án lesz a fiamék esküvője, amire annak ellenére, hogy minden fontos momentum már le van rendezve, még van mit szervezni, intézni. És a legfontosabb dolog, hogy meg kell varrnom életem első crazy gyűrűpárnáját. Azt hiszem ehhez igénybe kell majd vennem foltozós barátnéim segítségét. Az első lépést, anyagok gyűjtése, rendezése, már megtörtént, most még a vasalás van hátra, és kezdődhet az alkotás. Ha kész, majd itt is bemutatom.

3 megjegyzés:

Juhizs írta...

Mi újság van azzal a párnával? :-) Haladunk, haladgatunk ? ;-)

maca írta...

Lassan hozzá kezdek,csak még egy kis segítségre várok!
Nálad miújság?

Juhizs írta...

Ha már így megkérdezted.... most éppen minden rossz... nem fér egy blog kereteibe :-(