2008. 10. 03.

Foltos klub


26-n pénteken, végre eljutottam életem első csoport foglalkozására, ami nagyon tetszett. A lányok, asszonyok közül, akik elsőre befogadtak maguk közé, nem volt számomra mindenki ismeretlen, mert a korábbi csoport varró nap, és kiállításokon, többünkkel megismerkedtem. Így a kezdeti szorongásom, hogy milyen lesz a fogadtatásom, pillanatok alatt elszállt.
Nagy örömömre egy csoportba járok egy régi kedves ismerősömmel Körmivel, így nem vagyok egyedűl, az akadályok leküzdésében sem, és ez nagyon jó!
Először az egymásnak örülés, majd az elkészült és félkész munkák mutogatása, nézegetése volt a program. Megnéztünk, egy nemrégen megjelent táskás újságot, amibe csodás darabok leírásai voltak, sokan határozták el, hogy elkészítik valamelyiket.
Amikor elcsitult a kezdeti nyüzsi, Csoport vezetőnk kiosztott néhány szabás mintát, újat mindenkinek, és régieket az új résztvevőknek. Az új szabás minta alapján elmagyarázta egy neszesszer megvarrásának fortélyait, amit fázis munkákkal szemléltetett is, és felhívta figyelmünket néhány buktatóra, majd egy teljesen elkészült darabot is mutatott.
Ezek után egy tűpárnát varrtunk, közbe jót beszélgettünk, végül megállapodás született a következő foglalkozáson tanítandó darabról.
Számomra egy csodás este volt, ahol teljesen más dolgot csináltam mint eddig az életem során.
Feltöltődtem egy hónapra, és nagyon várom a következő foglalkozást.
Ja majd pótolom a tűpárnám fotóját!

7 megjegyzés:

KicsiKató írta...

De jó ezt olvasni:)) Sok sikert a klubélethez:)))

Vágyódom én is valami hasonló után, de egyrészt olyan a munkám, hogy nem tudnék rendszeresen egy napon megjelenni, másrészt azt hiszem, önálló alkotó vagyok. Még beszélgetni se tudok varrás közben, annyira arra - vagy közben valami egész másra - figyelek:)

Úgyhogy nem marad más - mások ilyetén tapasztalatainak örülök:))

lomaquilt írta...

Gratulálok a csoporthoz, örülj neki hogy ilyen jó csoportba sikerült kerülnöd. Ha jó a vezető és kézben tartja a dolgokat, akkor minden jó lesz. Járjál csak és legyél aktiv.

bruercsi írta...

Jaj, de jó Neked! Hova jársz csoportba?
Hiába keresgéltelek több csatornán is, nem tudlak elérni, vajon miért? :(
Várom majd a képeket az elkészült neszeszerről és táskáról... meg mindenről! Jó munkát!

maca írta...

Köszönöm a bíztatásokat! Én is úgy érzem, hogy ebben a csoportban megtaláltam a fonalat a foltoskodásom kibontakoztatására! :)

maca írta...

Bruercsi, ha írsza maca58@citromail címemre, akkor tudunk más módon is kommunikálni.

F.Gina írta...

Örülök, hogy jól érzed magad köztünk, varrjál sok szépet, és hozzad el megmutatni ! :))

maca írta...

Gina, köszönöm, és igyekszem!