2010. 05. 05.

Anyáknapja Gödöllőn a természet jegyében

Végre volt egy hétvége, amikor a családommal együtt lehettem és az idő is kegyes volt hozzánk.
A neten olvastam, hogy a gödöllői kastély udvarán családi hétvégét rendeznek, főleg gyerek programokkal, elhatározás született, hogy ez egy jó alkalom lenne, hogy együtt legyünk, és még az unokám sem fog unatkozni a sok felnőtt között. Nem mintha szokott volna, de azért az jobb ha kicsit lefoglalja magát.
Voltak tánccsoportok, a legkisebbtől a legnagyobbik.
 Meglátogattuk a télikertet is, ahol egy kertészet árulta szebbnél szebb virágait, nagy választékban, hiszen másnap Anyák napja volt.
 Nekem persze ő volt a legszebb virág, itt éppen a teknőcök bűvölték el.
Nagyot sétáltunk a megújult parkban, ami még nincs teljesen kész, de ami igen, az nagyon szép lett.
  Ez a kis kerti pavilon nagyon megtetszett, úgy elképzeltem magam előtt Sissy-királynét itt sétálgatni
Itt már a mi hercegnénk kicsit elfáradt, de aztán a korona készítése közben felélénkült, koncentrálva
 és a kész műben :)
Az egyik árusító pavilonba, szívemnek kedves látvány fogadott, természetesen foltos dolgok, könyvborítók, ajtódíszek és szépséges Tildás figurák, szebbnél-szebb színekben. Persze egyből beszélgetésbe elegyedtünk, mivel az egyik foltos táskám lógott a vállamon, ami meg Fanninak tűnt fel egyből. Persze pillanatok alatt kiderült, hogy sok közös ismerősünk van a blogerinák között, sőt már egymás blogján is jártunk. Sajnos ami a legfontosabb lett volna, a nagy beszélgetésbe....na mit felejtettem el....igen fotózni :( így most ide írom a blogcímét, ha még valaki nem ismerné, hogy megnézhessétek a munkáit.
fannifoltjai.blogspot.com,
de lehet hogy így jobban ismeritek a márkanevéről "Made with Love" érdemes meglátogatni.

Fanni örülök, hogy megismerhettelek!! :)

Egy nagyon kellemes délutánt töltöttünk el, végre együtt. :)

Természetesen Anyák napján meglátogattuk a dédinket is teljes létszámban, és lássatok csodát, végre virágot bontott a kertbe kiültetett Kála, amit már nagyon vártam, mert még idáig sosem virágzott.
És a másik kedvencem én csak "Égő szerelemnek" ismerem, nem tudom mi a becsületes lányneve!

5 megjegyzés:

bruercsi írta...

Végre hallok Rólatok!! Szép hétvégétek volt, Regina tud ám pózolni, a drága kis királylány!!

dit írta...

Biztosan rádfért már egy kis kikapcsolódás! Jók a fotók, így teljesen képben vagyok, a korona méltó helyre került! :o) Én amerikai gyöngyvirágnak ismerem ezt a növényzetet!

dit írta...

Biztosan rádfért már ez a kikapcsolódás, nagyon jó programot találtatok! Úgy láttam , a korona méltó helyre került! :o) Amerikai gyöngyvirágnak ismerem ezt a növényzetet.

maca írta...

Köszönöm lányok, hogy itt jártatok!
Bizony rám fért már a pihenés, mert most kezdődik a vizsgaidőszakom is.

Dit, köszi a virág nevet, tetszik :)

Marika írta...

Én kálának ismerem